Örök aktuális téma a kommunikáció. Nekem különösen: szeretem a csendet és szeretem azt, amikor a csendben megy át a legkönnyebben az információ. Ennek kapcsán gondoltam beszélek arról, hogy milyen szinteken tudunk kommunikálni egymással és milyen szinteken tud megvalósulni a valós kommunikáció. Ezt azért érdemes tudni, mert sok felesleges körtől meg tudjuk kímélni magunkat, ha ezt értjük.

Van, akivel egy pillantás is elég,

és egyszerűen tudod, hogy tudja. A helyzet jellegétől függetlenül, hogy az vidám vagy éppen szomorú, ha megtörténik ez a pillantás-váltás, amikor tudjátok, hogy a másik is tudja, az mindig megmosolyogtató élmény és varázslatos. Ez a legfinomabb rezgés-szintű és érzések szintjén zajló kommunikáció. Amikor értünk az érzésekből, elég érzékenyek vagyunk hozzá, hogy érezzük az érzéseinket és értsünk belőle. És a másik is az. Ez csodálatos élmény.

Aztán van, akivel lehet szavakkal kommunikálni,

beszéddel és gesztusokkal. Ez előfeltételez szintén némi érzékenységet és tapasztalatot. Jól megélt tapasztalatot. Felfogott és kiértékelt tapasztalatot, amiből saját felismerései születtek az illetőnek. Ekkor lehetséges csak szóbelileg, kommunikációval információt átadni.

És vannak, akik csak a helyzetekből értenek.

Ezeken a szinteken kommunikál velünk az Univerzum is, az Élet is ezeken a szinteken igyekszik hozzánk információt eljuttatni. Például az autópályán először csak egy nagyobb bogár repül neki a szélvédőnknek, aztán felverődik egy kő, aztán kijönnek elénk akár többen is, és ha még mindig nem lassítunk, akkor akár szilárdabban fizikaiasult üzenetekkel is találkozhatunk.

Vagy én a forró kályha példáján szoktam még szemléltetni ezt. Ha már van tapasztalatunk arról, hogy a kályha éget bizonyos közelségből, már messziről meg tudjuk róla mondani, hogy ez meleg, és hogy mennyire érdemes közel mennünk hozzá és hogy mennyire nem. De amíg nincs erről tapasztalatunk, vagy volt már tapasztalatunk, de még nem alakult ki az érzékenység, mert nem figyeltünk rá és nem értékeltük ki eléggé − azért ez egy kályha esetében elég könnyű −, de amíg nincs tapasztaltunk róla, addig odaülünk mellé, megfogjuk, akár átöleljük, és csak az égési sérüléseinket próbáljuk meg kezelni utána. Ugyanígy az életben is, hogyha a különböző szintű információkat nem ismerjük fel, akkor majd csak a sebeinket és a sérüléseinket és a fájdalmainkat igyekezzük helyrehozni és kezelni valahogy, és megpróbálni ezekkel kezdeni valamit.

Pedig a finom szinteken érzékelhető információk érzékelése óriási élvezet.

Borzongató, mert tényleg azt érezzük, hogy van valami… valami nagyobb Erő és Tudat és Szeretet, ami figyel ránk. Ezekben a felismerésekben nagyon jól érezhető ez. Nagyon világosan és tisztán és jólesően.

Tehát, ha egy olyan emberrel próbálsz kommunikálni, aki csak a helyzetekből ért, mert nem annyira érzékeny még, az teljesen hiábavaló.

Nem csak hiábavaló, de mivel meglesz az az illúzió, hogy megtörtént a megbeszélés és valaminek már máshogyan kellene lennie, azonban az érzések szintjén mégsincsen másképp, mert az életérzés, a létérzet ugyanaz marad, hiszen érdemi változás nem történik, mert információ nem ment át, ezért még bűntudat is párosul a csalódottsághoz, hogy semmi nem változik. Vagy megpróbáljuk megmagyarázni magunknak, hogy márpedig változott, hiszen megbeszéltük, de mégsem érezzük máshogyan magunkat, és kialakul bennünk egy ilyen önhazugság. Mert még mi sem az érzéseinkre hallgatunk elsősorban.

Pedig mindig ott vannak.

Amíg akármelyik hozzátartozónkkal, kollégánkkal, főnökünkkel, beosztottunkkal, munkatársunkkal, családtagunkkal, párunkkal, gyermekünkkel, szülőnkkel próbáljuk lekommunikálni, hogy legyen valamiben változás, mert az nekünk és talán neki is úgy lenne előnyös, azonban nem történik semmi elsőre, másodszorra és már többször nem akarjuk piszkálni őket ezzel, akkor fontos tudni, hogy amíg a jelenlétünkkel legitimizáljuk azt, amit csinálnak, és ahogyan élnek, és ahogyan viselkednek velünk, addig teljesen felesleges bármit megbeszélni. Mert ha elég jó még a helyzet nekünk ahhoz, hogy velük maradjunk, akkor tulajdonképpen azt mondjuk a tetteinkkel, hogy jó az, amit csinálnak − és ők csak a tettekből értenek.

Ha viszont valakivel elég egy összenézés is, akkor felesleges tettekkel nyomatékosítanunk a mondanivalónkat. Mert kevesebből is ért és durvább információátvitel csak fájdalmat okozna neki és nekünk is.

Ezeket érdemes figyelembe venni, amikor emberekkel kapcsolódunk és kommunikálunk. Egyébként idővel és sok-sok gyakorlással és sok-sok fájdalommal (vélt fájdalommal) kialakul az érzék ahhoz, hogy mikor, mit és hogyan és mennyire és tényleg csak akkor, ha muszáj, és nehéz helyzetekből inkább lépjünk ki, ha megtehetjük. Csak akkor próbáljunk kommunikálni, ha elkerülhetetlen. Könnyítsük meg az életünket.

Köszönöm a figyelmeteket, és további Boldog Létezést kívánok!

Ha tetszett ez a bejegyzés, hallgass bele a többi videómba is YouTube csatornámon:

A főoldalon pedig kipróbálhatsz egy ingyenes gyakorlatot velem

és megnézheted, hogy mennyire éled meg tudatosan az érzékenységedet.