Sokaknál figyeltem meg egy érdekes dolgot az önbecsüléssel kapcsolatban: azt láttam és látom, hogy azok az emberek, akik élvezték és élvezik a szüleik támogatását, súlyos teherrel a szívükben élnek. Súlyosan nem a saját életüket élik. Rá sem mernek nézni a helyzetükre, nem mernek kimozdulni a berögződött nézőpontjukból. Kaptak mondjuk egy lakást, házat, vagy ezekre komolyabb támogatást a szüleiktől. Kaptak kocsit, vagy munkahelyet a szüleiknél, vagy a szüleik barátjánál. Kaptak protekciót bármiben, kaptak nagyobb összeget csak úgy. És mégsem boldogok. De megfigyeltem olyat is, hogy nem anyagi támogatást kapott a gyermek, hanem a világra hozásának és felnevelésének terheiért cserébe vár el a szülő tőle teljes engedelmességet, érzelmi zsarolással.

Érett bölcsesség és stabil önbecsülés kell ahhoz,

hogy a szülő ne üzleteljen felnőtt gyermeke életéért cserébe. Amikor a szülő lakást vesz a gyerekének, akkor megveszi a jogot, hogy beleszóljon az életébe továbbra is. A gyerek pedig önkéntelenül, ahogyan megszokta születésétől fogva, belemegy ebbe a cserébe. A szülő nyomást gyakorolhat gyermekáldás ügyben, munkaügyben, hivatásügyben, párválasztásban, és az élet bármely területén, hiszen ő biztosította a gyermekének az életét a jövőre nézve is. Elég egyszer kimondani egy elvárást, tenni egyetlen szúrós megjegyzést, és az üzlet tudat alatt megy végbe. Hiába próbál a gyerek tudatosan ellenállni, a kinyilatkoztatott szavak tüskéje pozitív gondolatokkal, vagy meditatív gondolattalansággal nem irtható ki az elméből és a szívből.

Önzetlenül, örömmel adni az tud,

aki magának már megadta azt, amire vágyik.

Ezt jelenti az önbecsülés:

elég fontos vagyok magamnak ahhoz,

hogy a számomnra legjobb életet igyekezzek élni.

Az a szülő, aki küzdelmesen, lemondással, megalkuvásokkal, kompromisszumokkal rakta össze egy élet során a gyermekének örökségét, biztosan nem tud önzetlenül adni. Nem áll hatalmában, a legjobb szándékkal sem. Az első lépés kifelé ebből az ördögi körből az, hogy az ember, aki szülő, megadja magának azt, amire szíve mélyén, kiirthatatlanul még mindig vágyik. Megkeresni magában, akárhová dugta el maga elől is, és megteszi. Különben a gyermeke tovább fogja adni az ő gyermekeinek ezt az elboldogtalanító üzletelési mintát.

Ez az elvárások teljesítését jutalmazó,

a jutalmat megelőlegező rendszer képes az egész családi sémarendszer továbbörökítését biztosítani. Az összes olyan automatikus működést, amivel boldogtalanná tesszük magunkat. Az önbecsülés hiányát, a küzdelmet, a lemondást, a megalkuvást, a kishitűséget, az önbizalomhiányt, a kétségeket, félelmeket, ítélkezéseket, kiközösítést. A gyermek lázadhat az elvárások, a nyomás ellen, elutasíthatja az “ajándékot”, vagy eltékozolhatja, de boldoggá tenni ez sem fogja. Magas tudatosság kell ahhoz, hogy valamelyik fél tisztán tudjon kiszállni az ilyen üzletből, és a családi kapcsolati birtokviszonyt felváltsa az emberi tisztelet.

A szülők a legjobbat akarják a gyermekeinknek,

mind abban, amit adnak, mind abban,

amit az életre vonatkozóan “javaslolnak” nekik

– de aki úgy ad a gyermekének, hogy ő közben nem boldog, az rendelkezési jogot vásárol a gyermeke élete felett. Ösztönösen úgy érzi, hogy majd a gyermeke életén át megélheti a nagyobb boldogságot, ugyanazokkal a szabályokkal, amikkel a saját életében sem sikerült megélnie. Ehhez senkinek nincs joga, a szülők szüleinek sem volt hozzá joga, és az ő szüleiknek sem. Valakinek, valahol, érdemes megszakítani ezt a láncot. Minden emberi lény a saját jogán születik és él, akárki segít neki, és akárkinek segít is közben. 

Jogunk van a saját életünkhöz,

és csak a saját életünkhöz van jogunk.

Ha tetszett az írásom, hallgass bele videóimba is YouTube csatornámon:

A főoldalon pedig kipróbálhatsz egy ingyenes gyakorlatot velem

és megnézheted, hogy mennyire éled meg tudatosan az érzékenységedet.